A sportmárkák El Classico-ja

Adidas vs. Nike.

Az Adidas ugyebár már 1970-től legalább 2030-ig a futball-világbajnokság hivatalos labdaszállítója. Ennek örömére pedig minden negyedik évben előállhatnak egy új labdával, ami nem tesz rosszat a márkának. December 3-án mutatták be a Brazucát, mely a 2014-es vb labdája lesz; az ezen a napon Brazíliában született gyermekek ingyen kapnak egyet. Állítólag két és fél évig fejlesztették és tesztelték olyan sztárfocisták segítségével, mint Iker Casillas, Lionel Messi, Dani Alves és Zinedine Zidane. A labda külső burkolatát hat különálló részből illesztették össze, és a bevonata poliuretánból készült. Ja, és színes. Természetesen ilyenkor a név sem mellékes kérdés; a Brazuca egy helyi szlengszó, ami jelentésében a brazil életstílust írja le. A korábban több mint egymillió brazil bevonásával végzett szavazás során a Bossa Nova és a Carnavalesca elnevezésekkel szemben győzedelmeskedett. A labda kisfilmjében a szokásos porban, mezítláb focizó utcagyerekek klisét szerencsére elsütik.

Természetesen a Nike nem hagyhatta reakció nélkül riválisának akcióját, előálltak hát ők is új, még színesebb labdájukkal, melynek neve Ordem. Lehet, hogy nem ez a vb labdája, de a reklámszpotja Wayne Rooney-val és a golfozó Rory McIlroy-jal sokkal viccesebb.

 

 

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat