A fiatalok arca

A Kirowski Isobar szinte tűntet az ötletesebbnél ötletesebb reklámkampányok kivitelezésével, idén pedig másodszorra is az Év Ügynöksége lett a Hipnózis Kreatív Reklámversenyén.

A Kirowski 1996-ban lépett színre a hazai onlinemarketing-piacon – akkor még alt.kirowski néven – és azóta is az egyik vezető szereplője annak. Kezdetben csak webdizájnnal és online reklámgrafikával foglalkozott, az új évezred beköszöntével azonban tevékenységét kiterjesztette az összes marketingkommunikációs területre, így ezzel full-service online reklámügynökséggé alakult. A vállalkozás 2005-ben olvadt bele a világ vezető digitális hálózatába, az Aegis Médiához tartozó Isobarba, a frigyet pedig 2011 óta nevében is viseli az ügynökség: azóta beszélhetünk a Kirowski Isobarról.

A Kirowski Isobar tevékenysége lényegében beleillik abba a tendenciába, hogy amíg az ATL kommunikáció egyre inkább háttérbe szorul, úgy erősödik a BTL-kommunikáció, azaz az ügyfelek személyesebb megszólítása, ami magában rejti a párbeszéd, illetve az interaktivitás lehetőségét is. A T-Mobile FUN Kártya díjcsomagjának promotálására például egy festékdobálással egybekötött Carboonfools koncertet szervezett az ügynökség, az eseményről készült felvételeket és képeket pedig később a T-Mobile Facebook-oldalán közölték először. Válaszként rengetegen teggelték be magukat az albumokban, sokan a profilképüket is lecserélték, míg a koncertről készült klipfelvétel nem csak a Youtubeon generált 30 ezres nézettséget, hanem a VIVA TV is sugározta. A T-Mobile ezen kívül számos reklámkampányt bízott még az ügynökségre, közéjük tartozik a Design MOB (bevonták a tinédzser fogyasztókat a hűségkártya megtervezésébe), a Mizuzizne (egy felhasználók által szerkesztett online magazin), az Adományfülkék (országszerte felújítottak több telefonfülkét is, és az innen indított hívások díja teljes egészében valamilyen jótékony szervezethez került), vagy épp a Fesztiválcsúszda (óriási magenta színű csúszdákat állítottak fel több nyári fesztiválon).

Az Év Kreatív Terméke: Csúszda – Kirowski Isobar, HD Group, megbízó: a T-Mobile

Az ügyfelek listáján természetesen nem csak a T-Mobile szerepel, az ügynökség hasonló kreatív ötletekkel rukkolt elő a Tesco és a Samsung Facebook alkalmazásaival, vagy az MKB Otthonkereső és az MTV Labdarugó Európa Bajnokságot közvetítő mobil-applikációjával is.

Az elismerés a szakma részéről sem maradt viszonzatlan, a Kirowski Isobar 2011-ben – két másik ügynökséggel együttműködve - Bronz Effie-t nyert a T-Mobile és a T-Home Paletta díjcsomagjának népszerűsítéséért, és 5 díjat szedett be az Év Honlapja versenyén is. 2012-ben a Kreatív SMBP Versenyén 4 kampány részesült elismerésben, és az Aegis Media Awardson is begyűjtöttek egy bronzot a Samsung Valentin naphoz kötött facebookos Love Story kampányért. Továbbá Magyarországon elsőként a Kirowski Isobar – rögtön két kategóriában is – megkapta a Facebook Preferred Marketing Developer (PMD) minősítését. Az elismerés gyűjtemény négy ezüst és egy bronz Penge mellett a 2012-es Hipnózis fődíjával gazdagodott még, 2013-ban pedig duplázott a Kirowski Isobar: A Kreatív kommunikációs szaklap versenyén másodjára is haza vihették az Év Ügynöksége díját.

A bezsebelt díjakon látszik, hogy a Kirowski Isobarhoz elsősorban a fiatalokhoz szóló kampányok megtervezése és kivitelezése miatt fordulnak az ügyfelek, a reklámfesztiválokon megszerzett díjak alapján pedig 2012-ben az ügynökség a 6. helyen végzett az ún. M listán (Macher Szabolcs és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) közös rangsora), míg a digitális ügynökségek között első helyet szerzett. Az ügynökség jelenleg 80 munkatárssal dolgozik, és épp a napokban nyerte el a Generali-Prividencia Zrt. kétfordulós kreatív tenderét, úgyhogy a jövőben számítani lehet rá, hogy a Generali kommunikációja is a fiatalokat veszi majd célba.

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat