A hetedik túlóra - Ismét jelentkezik a Cultivo

Szeptember 12-én visszatér nyári szünetéről a Cultivo rendezvénysorozata. Devecseri Gergővel, a rendezvény egyik ötletgazdájával beszélgettünk ebből az apropóból.

Hogyan mutatnád be az eseményt azoknak, akik először találkoznak vele?

A Cultivo egy havi rendszerességű eseménysorozat olyan céltudatos, sikerre éhező fiataloknak, akiket intenzíven foglalkoztat a jövőjük, karrierútjuk.

Egy műfajteremtő kezdeményezés, hiszen nem egy egyszerű workshopot szervezünk, hanem egy egész estés programot, amelyben a tanulás, a kapcsolatépítés és a bulizás jól megférnek egymás mellett. Minden hónapban más szakma sikeres fiataljait hívjuk meg egy kerekasztal-beszélgetésre, hogy meséljenek az általuk bejárt útról, és ezzel megpróbálunk modern idolokat állítani magunk elé, akik inspirálnak bennünket. A beszélgetést követően az este egy kötetlen networking-be csap át, ahol a CEO együtt fröccsözik a gyakornokkal, és szuper párbeszédek, ezzel új kapcsolatok tudnak kialakulni. Az esti kezdéssel pedig szerettük volna egyértelművé tenni: A kapcsolatépítésre nincs tökéletesebb helyszín egy hangulatos bárnál. Az emberek sokkal nyitottabbak este, szívesen ismerkednek egymással. Hosszú távon a Cultivo-ból egy olyan közösséget szeretnénk építeni, amelynek tagjait az alkotás iránti vágy és a tudatosság köti össze.

Mi a te szereped a színfalak mögött?

Ez egy nehéz kérdés, hiszen az, amit a vendégek minden hónapban látnak, egy komoly csapatmunka eredménye. Az én feladatom alapvetően a Cultivo arculatának, kommunikációjának tervezése, megvalósítása illetve részben a helyszín és témaválasztás. Ez utóbbiban Bettivel szorosan együtt dolgozunk, mert az előadók meghívása és leszervezése az ő asztala. Csabi pedig profi rendezvényesként a helyszíni lebonyolítással, stratégiával, illetve sokszor kettőnk visszafogásával foglalkozik.  Gyakorlatban a döntéseket rövid és hosszútávon is közösen hozzuk.

Mivel készültök a hetedik túlórára?

A szezonnyitó eseményre mindenképpen valami különlegességgel szerettünk volna készülni. Egy olyan témát választottunk, aminek részletes kifejtéséhez talán három rendezvény is kevés lenne, ezért azt tűztük ki célul, hogy olyan vendégeket hívunk meg, akiknél közelebbről valószínűleg senki nem látja a média világát. A tévézés ráadásul egy nagyon izgalmas és népszerű szakma, amelynek ilyen szintű képviselői ritkán szólalnak meg fiatalok előtt ennyire kötetlen hangulatban.

A workshop a két nagy kereskedelmi csatorna meghatározó arcait gyűjti össze. De várhatunk tőlük igazán izgalmas sztorikat?

Én igazán insider, belemenős sztorizást várok az estétől, három valóban vérprofi szakembertől. A Cultivo feladata nem az, hogy nulláról kezdve bemutasson egy adott szakmát, sokkal inkább a személyes történetek, sikerek, kudarcok, illetve néha egymásnak feszülő vélemények teszik színessé a beszélgetést. Három nagyon különböző karakter ül majd a kanapén, nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

Mire számíthat, aki a táncparketten is túlórázna?

A workshop után beindul a szokásos Cultivo-s bárélet. Előadóink még egy italra biztosan velünk maradnak, akikhez nyugodtan oda lehet majd menni és beszélgetni. Az este további részében DJ-JAMI zenél majd, és a számunkra oly kedves RnB; Funky vonalon viszi végig az estét, egészen hajnalig.

További infók itt érhetők el

 

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat