A kiterjesztett valósággal foglalkozó Blippar jóval több szeretne lenni, mint egy böngésző

És ehhez most gyűjtött össze plusz 54 millió dollárt. 

Még tavaly nyáron írtunk arról, hogy az AR (augmented reality), tehát a kiterjesztett valóság jelentős fellendülést mutat mostanában. Ennek egyik zászlóshajója a Blippar, aminek a Business Insider szerint elég erős terveik vannak az elkövetkezendő pár évre.

Ambarish Mitra, CEO elmondása szerint, ugyanis a kiterjesztett valóság applikációt a jövőben szeretnék egy, a hagyományos böngészőknél sokkal kompaktabb eszközzé fejleszteni, azaz egy visual browserré.

A „visual browser” kifejezés egészen egyszerűen azt jelentené, hogy

az applikáció megmondana minden tudható információt egy dologról – legyen az az Empire State Building, vagy egy kiscica –, amire éppen ráirányítjuk a telefonunk kameráját.

Ha valakinek ez elég sci-fi-n hangzana, a Blipparnak már most is vannak hasonló kísérletei, ám még koránt sem tökéletes a rendszer. Viszont ez az elkövetkezendő másfél évben változhat, ugyanis nemrég kalapoztak össze különböző befektetőktől 54 millió dollárt a hosszú távú céljaik eléréséhez.

Mitra nem nyilatkozott arról, hogy jelenleg mennyit érhet a cége, de egyes értesülések szerint a közelmúltban utasítottak vissza egy másfél milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot.

Nagy tervek, nagy távlatokban

A Blippar big picture-je az analfabéta, vagy a szűkös szókinccsel rendelkező, elmaradt területeket felzárkózatása a visual browser segítéségével.

„Valaki a világ egyik elmaradott részén megkérdezheti, hogy mi ez a felszerelés, vagy milyen növények teremnek ezen a talajon. Jelenleg ezek az emberek ilyenkor nagyrészt válasz nélkül maradnak, vagy elmennek és megkérdezik a falu bölcsét. Úgy gondolom ez [az alkalmazás] nagy hatással lesz a felzárkóztatási folyamatokra és hosszú távú célként fog lebegni az üzleti szféra szeme előtt” nyilatkozta Mitra.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mégis min fogják használni az alkalmazást a világ ezen részein, és van is rá válasz, de egyelőre még nem a célnak megfelelő. Mivel, ha olcsó okostelefonokat is adnának egy írni-olvasni nem tudó közösség kezébe, nem igazán jutnának el még a Blippar letöltéséig sem.

Aztán szintén ott van Mark „internetet mindenkinek” Zuckerberg Internet.org-ja, ami nagyot lendíthetne Mitráék törekvésén, viszont elsősorban azt is csak az iskolázottabb rétegek tudnák használni, szóval igen, van még mit kiküszöbölni.

Felnevelni a rendszert

Viszont a Blippar rövidtávú célja jelenleg, egy olyan eszközzé fejleszteni az applikációt, amit bárki napi szinten használna akár többször is. Ezen folyamatosan dolgoznak, sőt elvileg fél éven belül be is jelentik az egyik új terméküket. A rendszer tárgyfelismerési képessége még nem teljesen tökéletes, de ezeket a hibákat javítják.

Mitra elmondása szerint, manapság a gépi rendszerek úgy szemlélik a világot, mint a gyerekek. Ők az év végéig egy olyan rendszert szeretnének letenni az asztalra, ami egy szofisztikált, felnőtt emberként észlel, ért meg és dolgoz fel mindent.

Ez persze szokásosan hátborzongatóan hangzik, de remélhetőleg a Skynet nem a Blippart fogja felhasználni a bujkáló emberek beazonosítására. 

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat