A Legsztázis városa- Nagyvásárcsarnok

A New York Café után utolsó állomásom shopping körtúrával végződik, ahogy falun szokott lenni: kimegyek a piacra alkudni!

Nagyvásárcsarnok - Európa legjobb piaca

A Fővám téri vásárcsarnok Európa legjobbjaként a CNN Travel toplistájának élén végzett, amivel maga mögött hagyott olyan favoritokat, mint az isztambuli Nagy Bazár, illetve a barcelonai Mercat de San Josep de la Boqueira. Hát nem csodálatos egy olyan helyet felfedezni, ahol hangos ajánlgatások közepette egyszerűen képtelen vagy eldönteni, melyik árusnál vásárold meg ugyanazt a Pick szalámit, amit minden standnál megkapsz?!

A csarnok három szinten nyújtja szolgáltatásait: a földszinten húsáruk, az alsó szinten vízi élőlények, a galérián pedig nagyrészt kalocsai hímzéses ruhák találhatóak. Érdekes története van ennek a történelmi épületnek is. Régen az alagsorban kiépített vágányon szállították az árut a Dunával összeköttetésben, ugyanis ekkor még volt 0-s metró. ’94-ben kezdődött az építkezés, és a tervek szerint a millenniumi ünnepségeken került volna átadásra. Egy tűzeset miatt viszont meghiúsult a szándék, így egy év múlva látott napvilágot csak a remekmű.

A földszinten kezdem körtúrámat és próbálom magamba szippantani a magyarságérzet minden illatát: a tarisznyaszaggató fokhagyma- és kolbászaromát, valamint ízes szeszeink bódító illatát. Itt tényleg van minden, ami egy éhes magyart vagy külföldit elhallgattat. Legjobban nem is azt furcsállom, hogy van idegenvezetés a hatalmas piacon, hanem azt, hogy milyen sokan veszik igénybe. Tolongó külföldieknek magyarázza az animátor, hogy a magyar pálinka bizony torokvérzésig mar és mindenki csak a saját felelősségére vegyen a szent nedűből! Ezen jót mosolygok, ha tudnák milyen orvosságra akadtak! Még mindig nem nagyon értem, mit lehet egy piacon magyarázni, azt elismerem, hogy történelmi jellegéből adódóan el lehet mondani egyet és mást, de itt nem egészen erről van szó. A jól szituált amerikai család például arra kíváncsi a leginkább, mire való az a fura lyukacsos tárgy. Az eladó energikus gesztikulációval magyarázza, hogy ez egy tésztaszaggató- természetesen magyarul. Elmosolyodom, van, ami sosem változik.

Miután kicsorgattam a nyálam elindulok az alagsorba, hogy megnézzem a „tropicariumot”. Már a mozgólépcsőn érződik a büdös hal és savanyúság szag, és egyre rosszabb lejjebb haladva. Valóban élő halacskák tátognak a standok akváriumaiban arra várva, hogy egy vásárló eldöntse sorsukat. Kissé szűkösen vannak tartva, az állatvédők valószínűleg még nem jártak erre. Mosolygós töltött paprikafejek köszöntenek a befőttesüvegekből, hirtelen meg is kívánom a káposztát. Mielőtt még impulzív vásárlói döntést hoznék, irány a galéria! Itt sem veszélytelen a helyzet, helyben sütött finomságok illata csábítja a vásárlókat. Ezzel együtt megférnek a ruhaneműk, és a táskák az emeleten. Itt is hasonlóan néz ki minden stand, vagy kalocsai mintás ruhakölteményeket, vagy hasított bőrből készült táskákat lehet vásárolni.

 A túra végére kellemesen el lehet fáradni a hatalmas, háromemeletes kolosszusban. Mivel az épületet nem a legszebbnek, hanem a legjobbnak választották, így együttesen értékeltem a csarnok nyújtotta benyomást. Aki egy kicsit is fogékony a hagyományőrzésre, annak tuti bejön a hely! Amikor ide beteszed a lábad, olyan, mintha visszacsöppennél a gyerekkorodba, amikor még csak egy helyen lehetett beszerezni minden jót. Engem is vissza tudott röpíteni, és az biztos, hogy még találkozni fogok a tátogó halakkal.

Jóleső megelégedéssel zárom körtúrám, és a büszke tudattal, hogy Budapest ilyen gyöngyszemeket dédelget. A bejárt kiválóságok arról adnak tanúbizonyságot, hogy a nagyvilág elismeri azt a kis országot, ahol nagy értékek húzódnak meg. Becsüljük meg ezt a kincset!

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat