A Nike bejelentette: elkészül a Vissza a jövőbe-filmek önbekötő cipője!

Marty McFly október 21-én érkezik meg 2015-be, vagyis a sportmárkának iparkodnia kell a 30 éve megálmodott cipőcsoda megvalósításával. A légdeszkát már kipipálhatják a rajongók.

Kevesen vannak olyanok, akik ne tudnának felidézni legalább néhány képkockát, jelenetrészletet a "Vissza a jövőbe" filmtrilógiából, hiszen nagyon sokan vagyunk, akik gyermekkorát végig kísérték ezek a filmek. (Olyan ez, mint a Reszkessetek, betörők!, csak jobb.) A többség ráadásul imádja is őket.

Nem csoda tehát, hogy egyre több fórumon és hírportálon jelentek meg beszélgetések és cikkek az utóbbi időben, melyekben összevetik a nyolcvanas években készült filmben látható 2015-öt és a valódit. Jó néhányan sajnálkoztak például azon, hogy az elképzelt, bolondos találmányok közül bizony nem sok valósult meg. Ezért sokan saját próbálkozásokba fogtak. Ennek következménye például a tavaly bemutatott HENDO Hoverbord, vagyis a légdeszka prototípusa, melynek sorozatgyártására 2014 végén félmillió dollárt gyűjtöttek össze a Kickstarteren.

A másik híres "Vissza a jövőbe" találmány az önbefűzős Nike sportcipő, amin Marty McFly is nagyot ámult. Nos, ahogyan azt mostanra már Ti is tudjátok, maga a Nike jelentette be egy kaliforniai kereskedelmi eseményen, hogy elkészítik ezt a cipőt, ami a Nike Air MAG nevet kapta. A gyártó pár éve már be is jegyeztette az amerikai szabadalmi hivatalnál a Power Lace technológiát, úgyhogy már tényleg nem sokáig kell magunknak bekötnünk a cipőnket.

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat