A Sainsbury-nek látszólag nincs baja a rabszolgasággal

Az angol üzletlánc az Oscar-díjas film, a 12 év rabszolgaság főszereplőjének öltözékét árulja a DVD kiadás mellé. Ráadásul fehér próbababán!

Szégyen és gyalázat! Az angliai Sainsbury üzletlánc hatalmasat hibázott, amikor az üzletekbe engedték marketingeseik megfontolatlan ötletét. A legjobb film kategóriában Oscar-díjat elnyerő 12 év rabszolgaság című film DVD változata a napokban került a boltokba. A Sainsbury pedig úgy döntött, piacra dob a filmalkotás mellé valamiféle ereklyét, amit a rajongók örömmel visznek majd haza. Ennek eredményeképpen született meg az az ironikusan fehér színű próbababa, amely a film főszereplőjének, Solomon Northup-nak az öltözékét viseli. Ha a baba rabszolgának öltöztetése még nem lenne elég, még azzal is tetézték, hogy a bábu nyaka köré tettek egy hatalmas árcédulát. (Őszintén, ki akarna rabszolgának öltözni?!)

Nem kellett sokáig várni és már meg is indult a lavina. A legtöbben nagyon sértőnek és ellentmondásosnak érezték a látványt, volt, aki külön kiemelte, hogy a rabszolgaság nem vicces, nem szabadna gúnyt űzni belőle. A Sainsbury persze azonnal bocsánatot kért, de valószínűleg az ügy komolyan ártott az üzletlánc megítélésének. A marketingeseiknek meg üzenjük, hogy nem, nem buli a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) DVD mellé fogyasztókapszulát ajándékozni!

Így festett a kérdéses baba:

Az Intel-nél sem csak tehetségesek dolgoznak:

 

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat