Amszterdamban kiskutya hozza utánad a repülőgépen felejtett holmidat

Egy magasan képzett, pöttöm beagle dolgozik a holland KLM légitársaságnak, aki szaguk alapján találja meg a reptéren az elveszett tárgyak tulajdonosait. 

A beagle a világ egyik legősibb vadászatra tenyésztett kutyafajtája, ami azt jelenti, hogy átlag feletti szaglóképességgel rendelkezik. Manapság a vadászaton kívül rendőrségi és határőri feladatokra képzik ki őket, az Egyesül Államokban például külön egységet tartanak fenn belőlük, Beagle Brigade néven. Sajnos azt a jó tulajdonságát kihasználva, hogy nagy csapatban tartva őket sem marakszanak, az orvostudomány is kihasználja, kísérleti állatként szokták tartani. Magyarországon a hetvenes években jelentek meg először, akkor kezdtek népszerűvé válni.

Nem véletlen tehát, hogy a holland KLM légitársaságnál úgy döntöttek, a drogkereső kutyák mellé beagle kutyákat is szerződtetnek, ráadásul egy nem mindennapi feladatra: meg kell találniuk a repülőgépen felejtett holmik gazdáit a repülőtér csarnokában hemzsegő utasok között.

Első ilyen kutyájukról, aki a munkakörének megfelelően a Scherlock nevet kapta, reklámfilm is készült, melyet a napokban mutattak be. Ebben akció közben látható az eb, aki gond nélkül viszi vissza a tulajdonosaiknak ruhája zsebében a telefonokat, a tableteket és fülhallgatókat. Érdemes megnézni, milyen fejet vágnak a gyanútlan utasok, amikor rájönnek, mi történt. A kisfilmet a DDB & Tribal Worldwide ügynökség készítette a számukra.

A KLM ügyfélszolgálata egyébként az ülésszám feltüntetésével, telefonszám alapján vagy a közösségi média igénybevételével is igyekszik visszajuttatni az elkeveredett tárgyakat a jogos tulajdonosaiknak. 

Scherlock bevetésen:

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat