Barák Péter- az arculat őrzője

Kommunikációs tervezőirodája immár 13 éve működik, amely mellett olyan szakmai kezdeményezések ötletgazdája és megvalósítója, mint az „Arculati és identitás” című könyv vagy az „Arculat és Márka” képzéssorozat.

Jelenleg a programozást és arculattervezést összekötve egy olyan projekten dolgozik, mely a vállalati dokumentációt forradalmasítja, első gyermeke pedig a napokban született. Barák Péterrel beszélgettünk.

Hogyan lett arculattervező, mi vonzotta a pályára?
Egy ideig foglalkoztatott a gondolat, hogy programozó legyek. Valójában nagy a hasonlóság a két terület közt: programozóként és arculattervezőként is problémákat kell megoldani, különböző feltételeknek megfelelni és az eredménynek a végén tökéletesen kell működnie. Mindenben keresem a rendet, a rendszereket, a funkcionalitást. Ezek mind megtalálhatóak az arculattervezésben is, a két kedvelt területemből az arculattervezést választottam. Egy jó arculattal nagyon könnyen és jól adható át az információ és az üzenet. Remekül kommunikál. A grafikai stúdióm 13 éve alapítottam és 6 éve kapta az Activium Kommunikációs Tervezőiroda nevet. 

Hogyan, mitől lesz valaki sikeres, elismert tervezőgrafikus manapság?
Egyszerű a recept. Tehetség kell és szorgalom. Az elsőre születni kell, az utóbbinál nyitott szemmel kell járni. És erre legjobb szintér az internet. Az interneten szinte bármilyen szakmát meg lehet tanulni és bármekkora ismeretségre szert lehet tenni.



A szakmai közvélemény leginkább egy, a magyar arculatokról szóló könyvhöz és képzéshez kötődően ismerhette meg Önt. 
Külföldön járva, több, arculatról szóló könyvet láttam, nagyon szép kivitelben és nagyon jó tartalommal, sok példával. Kiderült, hogy nemcsak nekem hiányzik egy ilyen hazai válogatás, hanem másoknak is. Az elmúlt években Magyarországon is készültek kiemelkedő arculatok, ezekből mutattuk be a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb húszat. Ráadásul nemcsak a tervezői, hanem a megbízói oldal szemszögéből is vizsgáltuk ezeket az eseteket, illetve a szerkesztőkkel fontosnak találtuk azt is, hogy ne csak láttatni tudjuk a különböző arculatokat, hanem megismertetni is, ezért esettanulmányok is készültek mindegyikhez. A könyv igazán sikeres lett, több díjban részesült, és számos felsőoktatási intézményben ajánlott olvasmány.


Mi volt az Arculat és Márka képzés célja?
Az Arculat és Márka képzés gyakorlatilag a könyv folytatása volt. Szerettem volna, hogy az arculatokat, a márkákat létrehozó tervezőgrafikusok és a marketingesek jobban megismerjék egymás munkamenetét, nyelvezetüket és céljaikat, hogy így közösen még jobb eredményeket hozzanak létre.

Igaz, hogy ma már „csak” cégvezető, ő maga nem ül oda a géphez tervezni?
Többnyire menedzselem a terveket, ritkábban végzek tervezést géppel. A számítógép egy eszköz és a tervek nem ott születnek - a koncepcióalkotás beszélgetésekkel, kutatómunkával jön létre. Ezekben a folyamtokban szeretek részt venni.

Tényleg van a saját kutyáinak is van weboldala?
Van. Logójuk és arculatuk is van. Feleségemmel egy golden retriever tenyészetet alapítottunk. Jelenleg hat kutyánk van. Gyakran járunk velük kiállításokra és versenyekre. Ezeket az eseményeket publikáljuk és mivel ennek is üzenet értéke van, nem mindegy számunkra, hogy hogyan tesszük.

Tekintve, hogy ennyi ideje foglalkozik tervezéssel, hogyan látja a vállalati kommunikáció változását, az arculatok megjelenését az elmúlt időszakban?
A hangsúly egyértelműen áthelyeződött a nyomdai anyagokról a digitális felületekre, úgy is fogalmazhatok, hogy a brosúra-korszaknak vége. Ennek nagy előnye, hogy meg lehet spórolni a nyomdai előállítás és a célba juttatás költségeit, valamint az erre fordított időt, de a legpozitívabb az, hogy az internet segítségével nagyobb tömegeket tudunk elérni, rendkívül gyorsan.. Ezen tényezők szempontjából egy digitális anyag elkészítése sokkal kedvezőbb, ráadásul egy digitális felületen adott esetben a márkaarculat még jobban is tud hatni, mint nyomtatott formában. Fontos azonban, hogy a tervezésre fordított időn nem szabad spórolni, ahogy azon sem szabad változtatni, hogy az továbbra is a szakemberek feladata. Ha a digitális anyagokat is szakemberek készítik el és meg van rá a megfelelő idő, akkor nincs hátulütője.

Ezek szerint vannak, akik spórolnak?
Igen, a gazdasági válság miatt egyrészt kevesebb vizuálkommunikációs anyag készült, másrészt, amik készültek, azok nem biztos, hogy szakavatott kezek által. A vállalatoknak ugyanúgy szükségük volt kommunikációra, viszont az információs anyagaikat megpróbálták saját maguk összerakni. Sőt, én úgy látom, hogy ezeket az információs anyagokat, vállalati kiadványokat, dokumentumokat már nagyobb részt állítják elő a vállalat belső munkatársai, mint korábban a tervezőgrafikusok.

De ki ellenőrzi ezeket az anyagokat?
Ideális esetben minden arculati anyag szakembereknél, kommunikációs ügynökségnél készül. Ők ellenőrzik, hogy minden új anyag megfeleljen a vállalat márkaarculati szabályainak. Ha azonban az anyagokat a vállalat munkatársai állítják elő, akkor már más a helyzet. Jobb esetben egy belsős vállalati márkafelelős, brand manager ellenőrzi, hogy minden az arculati kézikönyvnek megfelelően készüljön el és menjen ki. Ha a cégnél nincs ilyen ember, vagy ő nem tud mindenre ránézni, akkor máris sérül a márkaérték, mert a dokumentumok nem lesznek konzisztensek a márkaarculattal.

Lehet ezen valahogy segíteni?
Igen, a cél nyilván az, hogy a vállalati arculat minden szinten egységes és egyedi maradjon, független attól, hogy kik dolgoznak vele. Azaz minden esetben megfelelő helyre kerüljön a logó, a vállalati betűtípussal készüljön az anyag, az ábrák a cégszíneket kövessék, és így tovább. Ezért kezdtünk el fejleszteni egy programot, amely a vállalati dokumentumokat minden esetben „arculatban tartja”. Az a törekvésem, hogy a vállalati arculat minden szinten egységes és egyedi maradjon, független attól, hogy kik dolgoznak vele. Az ezzel készülő anyagok arculatazonosak és márkahűek lesznek, így a márkaérték nem fog csorbulni. A programot épp ezért Brandocs-nak neveztük el. Épp most születik.

Ha jól tudom, más is születik mostanában…
Igen, a napokban megszületett a kisfiam. Már most nagy öröm, egy igazi csoda! Izgatottan várjuk és figyeljük a feleségemmel, hogy fejlődik napról napra, és hogy kezd el velünk és a világgal kommunikálni.
 

Kazár Olívia
(reklámipar)

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat