Before I die

A 2012-es Sziget fesztiválozóinak bakancslistája is bekerült a nagy „Before I die” könyvbe. Nem tudod, mi ez az új őrület? Máris lerántjuk a leplet. 

A világon több, mint 400 ország állította már fel saját „Before I die”–falát (Mielőtt meghalok), hogy ott oszthassák meg egymással az adott közösségek tagjai a számukra fontos gondolatokat az élettel kapcsolatban. Ez a fal tulajdonképpen egy táblafestékkel ellátott óriásplakát rajta a „mielőtt meghalok, szeretnék…” felirattal. A tábla mellett apró kosárkákban különböző színű krétákat helyeznek ki, ezután már csak rajtunk áll, hogyan végződnek az egyes mondatok.

Az ötlet egy New Orleans-i művész, Candy Chang fejéből pattant ki, aki már korábban is azon fáradozott, hogy a mentális egészséget és a filozófiát valahogy kifejezésre juttassa műveiben. A projekthez sajnos egy tragédia is fűződik, ugyanis Candy 2009-ben elveszítette barátnőjét, „második édesanyját”, Joanna-t, így oda lett a fent említett egészség. A veszteséget sokáig egyáltalán nem tudta feldolgozni, a haláleset mélyen megrázta. A gyászon később új és régi barátaival megvalósított projektjén keresztül tudott felülkerekedni. Ez volt a „Before I die” – fal.

Mindig is érdekelte, hogy a szomszédságában lakók hogyan élnek, mit gondolnak az életről, halálról, mi az, ami fontos a számukra, milyen bölcsességek azok, amiket családon belül megosztanak egymással, de a nagyobb nyilvánossághoz sosem jutnak el. Felkeresett egy otthonához közeli elhagyatott házat és annak falán készítette el az első „Before I die” táblát. Nem tudta, mire számítson, még az is megfordult a fejében, hogy senki nem fog a táblára írni. De nem így lett. A fal már másnapra annyira tele lett, hogy a fotózások után le kellett törölni, hogy új üzenetek kerülhessenek rá. Nagyon úgy tűnik, hogy az emberek szeretnek erről gondolkodni és grafománok is kissé. Mindez 2011-ben történt.

A fal sikerét látva Candy Chang készített egy „falcsináló csomagot”, melynek segítségével az emberek világszerte bárhol készíthetnek „Before I die” – falat. A közösségi projektek (kísérletek) amúgy is nagy népszerűségnek örvendenek manapság, így történhetett, hogy 2013 végére már a világ 400 különböző pontján írták meg emberek, hogy mit szeretnének csinálni haláluk előtt.

Ezekről mind készültek gyönyörű fotográfiák, melyekből a művésznő összehozott egy teljes könyvet. Mostani cikkünk apropója is ez, a magyar „Before I die” – fal, amit két éve a Szigeten állítottak fel, bekerült az albumba. A kiadvány különlegessége, hogy rávilágít arra, miben térnek el és miben hasonlítanak bizonyos országok lakóinak gondolkodásmódja. Kész szociológiai olvasmány!

KÉPGALÉRIA - 2012 SZIGET

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat