Durván megbírságolták a Telenort

250 millió forint egyoldalú szerződésmódosítás miatt.

A Telenor 2014. július 25-i hatállyal végrehajtott szerződésmódosításainak jogszerűségét vizsgálta az NMHH, amiből kiderült, hogy a mobilszolgáltató jogsértően járt el, ami eljárást vont maga után, ami pedig egy elmarasztaló határozattal és egy busás csekkel zárult. 

Mit sértett a Telenor?Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok egyértelműen úgy rendelkeznek, hogy a szolgáltató az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően abban az esetben jogosult egyoldalúan módosítani az előfizetői szerződést, ha azt a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható, lényeges változás indokolja.

Ezt a Telenor viszont úgy tette, hogy a díjemelést utólagos változásokkal - a hálózat működését biztosító eszközök elhelyezésére szolgáló ingatlanbérleti árak infláció miatti emelkedésével, másrészt a HUF/EUR árfolyamváltozás miatti költségnövekedéssel, harmadrészt pedig az elektronikus hírközlésről szóló törvény (Eht.) és a végrehajtási rendeletek változásaival – mint pl. egyedi előfizetői szerződés felépítése, új kötbérlogika bevezetése, számhordozás átalakításának szükségessége –  indokolta, és ez alapján emelt 93 tarifacsomagot. 

A szolgáltató nem most csinált először ilyet, ugyanis az NMHH már 5 éve folyamatosan talál valami jogsértő tevékenységet az egyoldalú szerződésmódosításaik kapcsán. 

 

via Kreatív

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat