Együtt a Fonogram és a VOLTfolió

A korábbi évekhez képest jelentős újításokkal, valamint izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálája, immár a legrangosabb hazai, zenei-médiumoknak járó elismeréssel, a VOLTFolió díjátadóval karöltve.  

A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, régebben pedig Arany Zsiráf díj néven ismert elismerést először 1992-ben adták át a Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumot készítő együtteseknek. A díjat 2004-ben keresztelték át Fonogram – Magyar Zenei Díj névre. A díjat 18 kategóriában ítéli oda Fonogram Bizottság, valamint a MAHASZ elnöksége.

A VOLTfolió Kulturális Médiadíjat 11 évvel ezelőtt alapított a Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, akiknek a VOLT Fesztivált is köszönhetjük. A díjat elsősorban a kulturális-zenei sajtóorgánumok és médiaszemélyiségek között osztották ki.

A két, eddig is egymással szoros kapcsolatot ápoló szervező csapat idén végül úgy döntött, hogy a két díjat egyszerre, egy gála keretében adják majd át a díjazottaknak június 2-án, vasárnap a Millenáris Parkban.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy idén ketten kapnak Fonogram-életműdíjat: posztumusz Bódi László Cipő, a Republik nem rég elhunyt énekese, valamint Leslie Mandoki, a magyar származású, ám de Németországban élő világhírű zenész-producer. A VOLTfolió életműdíját B. Tóth László, rádiós kapja meg.

A gálaestet a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége idén a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért által koordinált Fair Play hétvége keretében rendezik meg a Gourmet Fesztiválon, együttműködésben a Voltfolióval és a Sziget Irodával. A díjátadó gála idén többet ad egy hagyományos díjátadónál, amit pusztán már az a tény is alátámaszt, hogy Hajós András és Fábry Sándor lesz a két műsorvezető. Ezért aztán inkább egy showműsor-jellegű, egyszerre komoly és vicces előadásra lehet majd számítani. Erre az alkalomra külön összeállt zenekar élén számos ismert hazai sztár is jelen lesz vendégénekesként.

A gálát a Fonogram YouTube csatornájáról élőben lehet majd követni, míg a televízióban néhány nappal később, június 8-án tekinthető meg. 

 

Forrás: MTI, ReklámKlub

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat