Én is 1 vagyok a 30 közül

Szeptember 18-án 30 Greenpeace aktivistát fogtak el az Oroszországhoz közeli Pecsora-tengeren. A kiszabadításukért kampányhadjárat indult, melyben magyar hírességek is részt vesznek.

Szeptember 18-án a Greenpeace International hajója biztonságos távolságon belül, nemzetközi vizeken maradva közelítette meg hajójával a Gazprom olajvállalat Prirazlomnaja nevű fúrótornyát hajójával, az Arctic Sunrise-zal. A fedélzeten utazó 30 aktivista egy békés, nyílt vízi tüntetésen szeretett volna részt venni. Ehelyett azonban előzetes letartóztatásba helyezték őket, ami a mai napig is tart, ráadásul fejenként 15 év börtönnel fenyegetik őket. Az ügy nagy port kavart, mivel a környezetvédő szervezet aktivistái független vizeken hajóztak, így nem teljesen érthető, mégis mivel vádolják őket. (A hivatalos vád kezdetben kalózkodás volt, most garázdaságra mérsékelték. Ez már csak 8 év börtönt ér.)

Természetesen a magyar Greenpeace is igyekszik kivenni a részét a kiszabadító hadműveletből, így már be is szervezték Hajós Andrást, Für Anikót, Réz Andrást és Kulka Jánost. A Facebookon osztották meg az ő főszereplésükkel készült kampányfotókat, melyeken kiábrándult, fáradt arccal tartanak egy táblát, melyen az "én is egy vagyok a 30 közül" felirat olvasható. E plakátsorozatnak az a célja, hogy rávegyen bennünket arra, küldjünk tiltakozó e-mailt az orosz nagykövetnek.

Október 17-én 11 Nobel-békedíjas fogalmazott meg közös nyíltlevelet Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek, melyben a "sarkvidéki harmincak" azonnali kiszabadítását kérik. 

 

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat