H&M - a muzikális brand

A H&M Loves Music kampány azért született, hogy a divat és a zene művészete újra találkozhasson.

Mindannyian tudjuk, hogy a különböző zeneirányzatok rajongói más és más stílusú ruházattal fejezik ki önmagukat, így többnyire már első ránézésre megállapítható valakiről, hogy a pop, a rock, a punk, a techno vagy esetleg az industrial metal rabja.

Ez a szemmel jól látható összefüggés ihlette meg a H&M ruházati márkát, akik tavaly elindították a H&M Loves Music elnevezésű kampányukat, melynek keretein belül feltörekvő zenészekkel együttműködve készítenek izgalmas videóklipeket.

2014 márciusában mutatták be első kiszemeltjükkel, a Dum Dum Girls együttessel forgatott kisfilmjüket, ami a "Lost Boys and Girls Club" című dalhoz készült. A zenéjüket dream popként jellemző banda klipje sötét, ijesztő, valóban álomszerű és egy kissé hajaz a horrorfilmekre.

Videó:

Őket Lykke Li követte, aki Gunshot című dalát adta elő akusztikus formában. A svéd indie-pop énekesnő egyébként 2008 óta számít hírességnek hazájában, nemcsak a zene, hanem a divat terén is. Egészen sajátos ízlése van, ami az öltözködését illeti. Imádja a furcsa szabású holmikat, alapszíne a fekete, és él-hal az óriási kiegészítőkért. Mindebből a klipben azonban semmi sem látszik, mert ilyen az igazi művészet.

Videó:

Szintén a H&M Loves Music kampány keretében készült az alábbi fekete-fehér videó, amelynek legnagyobb erénye a sok egymásra vágott, mozgást megjelenítő kép, ami a szám végére teljesen megbolondítja a nézőt. Röyksopp és Robyn "Sayit" című "dala" trip hop stílusban készült, bármit is jelentsen ez. Hogy az öltözködésről is essen néhány szó, talán érdemes megemlíteni, hogy a páros a minél extrémebb megjelenést preferálja.

Videó:

Az idei első kampányarc pedig nem más, mint az eddigi előadókhoz képest kislányos, romantikus, rózsaszín és bolondos Florrie, aki a "Too young to remember" című dalocskájához forgathatott klipet a H&M segítségével. A pasztell színekben pompázó videóban meglepő módon nem csak H&M ruhákat visel. Valószínűleg nagyon szeretik a ruhamárkánál Florrie-t, mert január 22-étől kapható egy új kollekció, aminek ő lett a modellje. (Az énekesnő egyébként korábban már szerepelt reklámanyagokon, mint fotómodell, például a Nina Ricci és a Prada kampányaiban.)

Videó:

Végül pedig érdemes megemlíteni, hogy készül a H&M Coachella kollekció, vagyis fesztivál-ruhák színes kavalkádja lepi el hamarosan az üzleteket. Éljenek a csipkék, rojtok és shortok!

+1

A H&M zeneimádata nem tavaly kezdődött, hanem 2012-ben, amikor felkérték Lana Del Rey-t, hogy legyen a márka arca. Akkor készített egy videóklipet is, ami David Lynch szintén Blue Velvet című thrillere előtt hódol. A kisfilmben természetesen csupa-csupa H&M-et visel.

Videó:

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat