Így múlik el a világ dicsősége

Hét évvel ezelőtt a BMW egy díjnyertes kampánnyal érvelt a hátsókerékhajtás felsőbbrendűsége mellett. Hamarosan roppant kínos lesz erről beszélniük, úgyhogy még egyszer utoljára megemlékezünk a TBWA zseniális munkájáról.

A BMW sok éven át a világ legértékesebb autóipari brandjének számított, legalábbis azok között, akik ilyen listákat állítanak össze. Az mindenesetre tagadhatatlan, hogy a bajor cég mindig is nagyon koherens képet kommunikált magáról, remek kampányokkal megtámogatva remek termékeit. Ezt a versenyelőnyt többek között a hátsókerékhajtás melletti évtizedes kiállásnak köszönhették. Pár kisméretű sportautógyártó mellett ők voltak az egyetlenek, akik kitartottak a drága és helyigényes megoldás mellett - és így tarthatták fent a vezetési élményt minden más elébe helyező márka képét. Az idők azonban változnak, és ma már a BMW is főleg azt hangsúlyozza, hogy járművei gazdaságosan dinamikusak. A márka fanatikusainak megrázó módon pedig többször is megerősítették, hogy hamarosan bemutatják az első olyan BMW modelleket, amelyek elsőkerékhajtással készülnek majd.

De 2006-ban ezt még felvetni is szentségtörés lett volna. Akkor a BMW legkisebb modelljének, az 1-es szériának készítették ezt a kampányt, ami a BMW megoldása mellett érvelt igazán szellemesen. A feladatot a TBWA/Istanbul kapta, és azóta is a márka egyik legemlékezetesebb kampánya maradt. Abban az évben elnyerte az Epica díjat a legjobb gépjármű hirdetés kategóriában, és ezüstöt kapott a Golden Drum-on. Gyanítjuk, hogy a cégnél viszont nem fognak büszkélkedni vele ezentúl - talán néhány benzinvérű mérnök irodájának a falán lesz a régi szép idők emléke.

Ügynökség: TBWA/Istanbul

Kreatív igazgató: H. Oner Sahin

Copywriter: Gokhan Yucel

Art Director: Boran Erem

Fotó: Stock

Grafika: Erol Gunes

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat