Jól jönne némi női munkaerő az amúgy elférfiasodott IT csapatodba?

A Szilícium-völgyben feltalálták a 100%-ig diszkrimináció-mentes HR-est. Az algoritmusok segítségével működő alkalmazás az álláskeresők közösségi oldalain látható információkból szűri le, hogy az illetőnek a munkához megfelelő-e a bőrszíne, illetve a neme.

A fenti bevezetőben természetesen csak túloztunk. Az Entelo vállalat programjának az a célja, hogy a munkáltatókat olyan munkakeresőkkel hozzák össze, akikkel sokszínűbbé, így hatékonyabbá tehetnék a cégük működését. (Több tanulmány is kimutatta, hogy azok a cégek, amelyek nőket, kisebbségieket és veteránokat is egyenlő arányban alkalmaznak a férfiakkal, magasabb profitra tehetnek szert, nő a piaci részesedésük, illetve jóval több kreativitásra, új ötletre számíthatnak.) Talán itthon sem kell mondani senkinek, hogy az IT szektor egy kimondottan elférfiasodott terület, pláne a Szilícium-völgyben. Az ennek ellenére itt dolgozó nők közül pedig csupán csak 8,2% afroamerikai, latin-amerikai, vagy őslakos. Férfiak esetében ugyanez a szám ennél is alacsonyabb, mindössze 6,1%. Riasztó továbbá az a felmérés is, melynek eredményei alapján a tudományos-, mérnöki-, és informatikai pályára készülő nők 56%-a munkába állása után nem sokkal menekülni kényszerül az ellenséges "macho kultúrából". Ezeknek a nőknek 63%-a jelezte, hogy szexuálisan is zaklatták a munkahelyén.

Az Entelo új alkalmazásának nincs másra szüksége, minthogy a HR-es vagy maga a munkáltató megmondja a számára, hogy milyen alkalmazottat keres. Jelezni lehet neki például, hogy egy afroamerikai JavaScript mérnököt keresünk, évi 10 ezer dolláros fizetéssel. A program ezután egy szűrt listán közli azoknak a nevét, akik végzettségük és egyéb tulajdonságaik alapján megfelelhetnek az állásra. A HR-esek tehát ezentúl nem éreznek majd kísértést arra, hogy fehér férfit válasszanak az afroamerikai nő helyett (a csapat érdekeinek ellenére) a személyes szimpátiájuk alapján. A tények (algoritmusok) döntenek helyettük. Mivel a program 95%-ig pontosan határozza meg az emberek bőrszínét és nemét, felmerült néhány személyiségjogi probléma is vele kapcsolatban. Azonban, amint azok elhárulnak elkezdik értékesíteni az érdeklődő vállalkozások számára. 

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat