Marketing vs Antimarketing

Az elmúlt hónap két előadóról szólt a popzenében: a Daft Punkról és Kanye Westről. Ezt azonban radikálisan más marketinggel érték el…

A Daft Punk új albumával csak az nem találkozott, aki az elmúlt hónapokat egy internetkapcsolat nélküli barlangban töltötte. A francia robotduó és kiadójuk semmit sem bízott a véletlenre. Közel hét év szünet után visszatérni a popzene élvonalába nem egyszerű feladat, főleg, hogy a legutolsó rendes Daft Punk albumot, a 2005-ös Human After Allt általános fanyalgás övezte. Ezek után valahogy mégis elérték, hogy az egész világ lélegzetvisszafojtva várja, hogy mivel állnak elő.

A februári első Facebook-poszttól kezdve pedig elszabadultak a dolgok. A kampány mögött álló csapat mesteri ügyességgel váltogatta a csatornákat: miután a közösségi médiát egyetlen képpel sikeresen felbolygatták, visszamentek a múltba. A Saturday Night Live márciusi epizódja alatt sugárzott 15 másodperces teaser videó egy MTV előtti korszakra utalt, amikor zenei kiadók még a tévében reklámoztak. És ahelyett, hogy a videót egyből felrakták volna a hivatalos honlapokra, hagyták, hogy egy rajongó tévéből felvett verziója kezdjen vírusszerűen terjedni a YouTubeon.

A gépezet pedig innentől nem állhatott le. A Columbia kiadó számolatlanul öntötte a dollármilliókat a projektbe, marketingeseik pedig mindent kipróbálhattak, ami csak eszükbe jutott. Óriásplakátokkal borították el Amerika nagyvárosait, ismét egy olyan médiumhoz nyúlva, ami rég kiesett a zeneipar megszokott eszközei közül. Mint azt korábban megírtuk, még a Forma–1 monacói nagydíján is megjelentek, pedig ez eddig leginkább Hollywood játékszerének számított. A brit közönséget pedig egyszerűen túszul ejtették, amikor elérték, hogy az összes csatornán egyszerre adják le az album promóját – bárhova is kapcsoltak a tévénézők, minden adón a robotokkal találkoztak. És mintegy mellékesen haladva a korral, az új album számlistáját persze hol máshol jelentették volna be, mint az éppen mostanában berobbanó Vine-on.

És miközben a Daft Punk robotjai és a Columbia fejesei számolgatják az eladásokból befolyó összeget, ami szinte biztosan visszahozza a gigantikus kampány költségét, Kanye West gyakorlatilag a semmiből megjelentet egy térképet a honlapján. Még aznap éjjel hatvanhat városban jelennek meg sötét furgonok, és vetítőgépeiket méretes falfelületekre irányítják. A falakon pedig szerte a világon feltűnik Kanye West arca, és elkezdi az összegyűlt tömeg arcába köpni nagybetűs véleményét a fogyasztói társadalomról. Amikor három perccel később felhangzik a Gyöngyhajú lány egy részlete, a magyar média szinte önkívületben veti magát a koncra, és még hetekig remekül elmarakodnak rajta.

De a hangmintázás jelenségével már régóta megbékélt országokban ezzel senki sem törődik. Ehelyett ellepik a Twittert, a Vinet, a YouTubeot, és nagyjából minden más közösségi felületet a vetítésekről készült képek, videók és beszámolók. Kanye West pedig egy próféta nyugalmával sétál be a Saturday Night Live stúdiójába, hogy előadjon egy másik számot az új albumáról. Aminek a címe, Jézus és West becenevének összevonásából csak egyszerűen Yeezus. És ennyi, több marketing nem is kell. Nincsenek kislemezek, nincsenek videók, se óriásplakátok. Csak egy John Lennon örökbecsű, 1966-os „népszerűbbek vagyunk Jézusnál” beszólását idézően sokkoló albumcím, és még jó pár felforgató hangulatú vetítés, ami közül néhányat a rendőrség oszlat fel. Ahogy az egyik számban West mondja: BAM!

Lehet, hogy a zeneipar haldoklik, de talán pontosan ez a folyamat vezet az ezekhez hasonlóan innovatív reklámkampányok megszületéséhez. A jelek szerint biztos recept nincsen - hónapokig építkező, minden létező csatornát igénybe vevő gigakampánnyal, vagy egy egyszerű ötletre épülő gerillaakcióval is meg lehet kaparintani a közönség lankadatlan figyelmét. E sorok írásakor már készül a következő versenyző: Jay-Z egyenesen a Samsunggal szerződött le, egymillió Galaxy tulajdonosnak biztosítva letöltést új albumához.  

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat