Megbukott a Windows 8?

A Coca-Cola emlékezetes New Coke bukásához hasonlította a Windows 8 esetét a Financial Times. Vajon tényleg ennyire borús a helyzet?

A lap Tammy Reller, a Microsoft Windowsért felelős marketingesének szűkszavú nyilatkozatából jutott erre a lesújtó következtetésre. Reller elismerte, hogy az idén megjelenő, egyelőre Windows Blue néven futó, felfrissített operációs rendszerben a Windows 8 legfontosabb elemeit megváltoztatják – azonban nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy melyek lesznek ezek a kulcsfontosságú részek. Az FT és a nekik nyilatkozó elemzők pedig sietve a Metro interfész teljes bukásaként értelmezték ezt a nyilatkozatot.

Való igaz, hogy a Windows 8 érintőképernyőre optimalizált, a hagyományos PC-k és a tabletek közé hidat verő felhasználói felületét sok kritika érte az elmúlt fél évben. Tim Cook Apple-vezér egyenesen egy hűtő és egy kenyérpirító keresztezéséhez hasonlította, már-már a néhai Steve Jobs modorát idézve. Azaz technikailag lehetséges, de „nem lesz kellemes a felhasználó számára”. Reller sem habozott elismerni, hogy az operációs rendszer nehezen megszokható, és nem fordítottak elég figyelmet a potenciális vásárlók és az eladószemélyzet felkészítésére a váltáshoz.

Gazdasági szaklap lévén persze a Financial Times nem állhatta meg, hogy elő ne hozakodjon a számokkal. Egyes, általuk megkérdezett elemzők egyenesen a Windows 8-at tették felelőssé a PC-piacon tapasztalt teljes 14%-os visszaesésért. A 444.hu szerdai cikkében anarki a Windows 8 fél év alatt eladott százmillió példányát az előd Windows 7 első éves 240 milliós eladási eredményéhez méri, azonban elmulasztja megemlíteni, hogy az első féléves eredmények ott is nagyjából ezeket a számokat hozták. Azaz egyelőre a "bukás" ugyanannyi eladott példányt takar, mint a sikerként elkönyvelt előd.

Mindeközben a tabletpiac, ahol a Windows 8 érintőképernyős képességei igazán csilloghatnak, 142 százalékos növekedést produkált. Itt a Microsoft végre saját jogán is megjelent gyártóként, a Surface termékekkel. Az Apple, ami pár éve egyedüliként indította el a táblagéppiacot, az idei első negyedévben 19,5 millió iPadet adott el, és az erős második Samsung is 8,8 millió eladott táblagéppel büszkélkedhet. Ehhez képest talán tényleg gyengének tűnhet a mintegy kilencszázezer Microsoft Surface – de ne feledjük el, hogy a 2010-es induláskor a Samsung is körülbelül egymilliós eladott példányszámról számolhatott be a táblagépek között.

Elég ez ahhoz, hogy teljes bukást emlegessünk? A szakértők által várt New Coke mértékű hátraarc, amikor 1985-ben a Coca-Cola mindössze három hónap után megszüntette az új formula gyártását, mindenesetre túlzásnak tűnik. Ugyan sok, főleg hagyományos eszközös felhasználó panaszkodott a csempés felületre, és számtalan nemhivatalos megoldás született a régi, Start menüs kezdőképernyő visszahozatalára, talán még elkerülhető a teljes visszavonulás. Még a Steve Ballmer vezérigazgatót leglelkesebben ekéző szakértők sem mulasztják el az elmúlt két év kreatív reneszánszát dicsérni.

A Microsoft a Windows 8-cal és a Surface-szel egy új arcát mutatta meg a világnak. Nem féltek kockázatos, innovatív döntéseket hozni, és ez jó irányba viheti az eddigi tétova mamutcéget. Hiába van sok hibája a csempés Metro interfésznek és a kicsit túlzsúfolt Surface Pro táblagépnek, legalább annyi lelkes rajongót szereztek, mint ahány ádáz ellenlábast. A szűkszavú nyilatkozatokból nem derült ki semmi érdemleges a tervezett kulcsfontosságú változásokról, és ez bizakodásra adhat okot. Reméljük, hogy nem inog meg a kreatív csapat, és a teljes hátraarc helyett a hibák javítását és az előremenekülést választják. Az ígéretek szerint június végén, a Windows BUILD konferenciáján meglátjuk, hogyan döntöttek.

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat