Mi történt velünk?

13. alkalommal került megrendezésre az ARC plakátkiállítás. Mit mutat ma a plakátkommunikációról és Magyarországról?

Amikor az ARC elindult, céljaik közt ott volt a közterületi plakátkommunikáció minőségi megújítása. Tizennégy évvel később világosan látszik, hogy ez nem sikerült. Az ARC nem tudott valódi diskurzust elindítani a köztéri megoldások világában. Talán a társadalmi célú hirdetések világába átszivárgott valami az Ötvenhatosok teréről, de az könnyen belátható, hogy ez nagyon korlátozott siker.

Jól mutatja a problémákat, hogy idén a Hammer Solutions különdíjat indított a legjobb, reklámszerűen működő plakátnak. A nyertes alkotás Wollák Péter Hungarian Smiley című plakátja, de a kiállítás anyagát végignézve nem volt túl sok választása a zsűrinek. Idénre még az első néhány ARCot meghatározó reklámparódiák is teljesen kikoptak a mezőnyből. Persze nem lenne azzal semmi baj, hogy az ARC egy társadalmi üzenetekről szóló plakátkiállítás legyen, ahonnan a reklám más műfajai eltűnnek. De az elmúlt évek munkái szinte teljesen elveszítették a kapcsolatot az óriásplakáttal, mint médiummal.

Viszonylag könnyen felvázolható, hogy hogyan jutottunk ide. Már az első ARCon is azok a plakátok aratták a legzajosabb sikert, amik aktuális, erősen átpolitizált kérdésekre koncentráltak, lehetőleg úgy, hogy humorosak is maradjanak. Ez lett talán a legnagyobb rákfenéje is: meghatározó alapélmény lett, hogy véresen komoly üzeneteken röhögünk, kínunkban. Persze ezt leírhatjuk a közép-európai sötét humor velejárójaként. Idénre a nevetés igénye is eltűnőben van, de ez korántsem meglepő egy közérzeti kiállítástól, aminek a kampánya brutálisan bántalmazott arcokra épült.

És mit tud mondani az ARC idén a közérzetünkről? Nagyjából annyit, hogy baromira ki vagyunk akadva a "trafikmutyin", és a közoktatáson. De ez 2013-ban egyszerűen nem elég.

Amikor az ARC elindult, az internet még nem volt része a széles tömegek mindennapjainak. Emlékszem, hogy akkor még e-mailben terjedtek a legjobb plakátok, és évekig őriztük őket a vicces képeknek fenntartott mappáinkban. Ez a korai, mémszerű terjedés azonban mára megfordult. Jól látszik ez a dohányboltos plakátokkal foglalkozó cikkünkben kiemelt példán, ahol egy neten már korábban elterjedt kép alakult át plakáttá. És ezért nem tud releváns lenni már az ARC. A társadalmi-politikai helyzetünkre humorosan reflektáló képeknek új médiuma van, ahol sokkal gyorsabban tudnak az alkotók reagálni.

Ezeknek a képeknek pedig plakátként megszűnik az erejük, mert az alkotók figyelmen kívül hagyják a formátumot. A háromszázhuszonnégyezredikdik ironikus IKEA összeszerelési útmutató remekül hat hétfő reggel a Facebookon, de semmit nem ad hozzá, ha óriásplakátméretűre nagyítjuk. Legfeljebb olvashatatlanná válik rajta a szöveg.

Az ARC jelenlegi formájában semmit nem mond a plakátkommunikációról, és a magyar társadalom közérzetéről sem. Az elmúlt évek munkáit végignézve látszik, hogy kialakultak a saját konvenciói, bizonyos plakáttípusok évek óta ismétlődnek. Ezzel egy gettóba zárta saját magát, a megújulásra pedig nem látszik esély.  

(Mindettől függetlenül továbbra is készülnek remek alkotások, például a cikkünket illusztráló díjnyertes pályaművek. Alkotóiknak ezúton is gratulálunk!)

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat