Műalkotásokat loptak a szegényektől, hogy a szegényeken segítsenek

A Water is Life és a Deutsch bevállalós, jótékonysági akciója

A történet még 2009-ben kezdődik, mikor is JR, az ünnepelt street art művész óriási bannereket készített egy non-profit film forgatásához a kenyai Kibera bádogváros összetákolt építményeinek tetejére. Kibera pont annyira durva hely, mint elképzelnénk, hatalmas a szegénység, az éhezés és mindennapos a brutális erőszak. Az elkészített (és iszonyatosan értékes) műalkotások azóta ott enyésztek a tűző afrikai napon, anélkül hogy az alattuk lakók bármit is profitálhattak volna belőle.

Szerencsére néhány az alkotások közül, egészen jó állapotban megmaradt. A Water is Life, a Deutsch ügynökség segítségével kitalált egy remek, de kissé kockázatos tervet, hogyan lehetne JR műveit az ott lakók javára fordítani. Közel két éves tervezés és helyi főnökökkel való tárgyalás után, a szervezet és az ügynökség csapata egész egyszerűen lelopta a tetőkről az értékes bannereket – a bádogkunyhók tetején keletkező károkat egy új tetővel elintézték -, amiket azután Amerikában aukciókra bocsájtanak, hogy az ebből befolyó összegből segíthessenek a térség elmaradott higiéniai és vízellátási helyzetén.

Eddig egy darabot már értékesítettek, másik négyet pedig aukciókész állapotra hoztak, sőt továbbiak begyűjtését is tervezik. A cél, hogy összejöjjön 400 ezer dollár, amit vízszűrőkre, kézmosó állomásokra és higiéniai felvilágosítás fordítanának.

via Adweek

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat