Oroszlánok a BMC-ben

Harmadszorra rendezték meg a Cannes Lions kiállítást Budapesten. A hivatalos megnyitón jártunk a Budapest Music Centerben.

2011 óta a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége képviseli itthon a Cannes Lions fesztivált, amelynek keretében ők szervezték a kiállítást a verseny győztes alkotásaiból. A MAKSZ igyekezett idén is jó házigazda lenni, így a szemfülesek a gálaest előtt már pezsgővel a kezükben tekinthették meg a Press, Outdoor, Media, Direct és Cyber kategóriák Arany Oroszlánt nyert alkotásokat. Ehhez egyébként is hasznos volt korán érkezni, a lassan kialakuló tömegben ugyanis kifejezetten nehéz volt hozzáférni a viszonylag kis méretben kikerült alkotásokhoz.

Persze a gálaestre inkább az előadások és a vetítés kedvéért volt érdemes eljönni. A programot Aczél László, a MAKSZ elnökének köszöntője indította. Aczél igyekezett mindenkit arra buzdítani, hogy az akadályokat leküzdve mindenképpen próbáljanak meg kijutni Cannesba, mert az élmény semmi máshoz nem fogható. A kiállítással céljuk az volt, hogy bemutassák, mi az a szint, amihez fel kell nőnie a hazai szakmának. Őt Juhász Péter Tibor, a Magyar Telekom reklám és ügyfélkommunikációs osztályvezetője követte a pulpituson. A közönség pillanatnyi megrökönyödéssel reagált, amikor Juhász hosszas fejtegetésbe kezdett a Telekom pártoló szerepéről, és egy koszos, nyávogó kis kóbor macskáról – először én is azon meditáltam, hogy vajon mit tettek a pezsgőmbe. Aztán valahogy kiderült, hogy ebből a koszos kis macskából lesz majd hatalmas oroszlán, gondolom, a Telekomnak köszönhetően. Oké.

Az est csúcspontja Mariano Duhalde, a Havas Worldwide Spanyolország vezető kreatívigazgatója, a fesztivál zsűritagjának előadása – lett volna. Duhalde egy érthetetlen akcentussal, néhány Coelho-szintű életbölcsességgel és videók tömkelegével készült az estére. Szerethető figura, de hiába volt néhány hasznos tanácsa a Cannes-i versennyel kapcsolatban, a mindenki által több tucatszor látott kampányanyagok kommentár nélküli levetítése egy kicsit megviselte a közönséget. A vége felé egyre többen kezdtek el a büfé felé menekülni, csöppet száraz minihamburgerekbe és borba fojtva az estét.

Pedig Duhalde után a Young Lions verseny hazai résztvevői vették át a színpadot, akik igazán megérdemelték volna a figyelmet. A Cyber kategóriában bronz díjat nyert csapatot Vasková Anabela, a print kategóriát pedig Moroncsik Ádám képviselte. Még a verseny előtt készítettünk mindkét csapattal interjút, itt és itt lehet őket elolvasni.

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat