Publicis-Omnicom frigy: meghátrálás az oltár előtt

Amikor a két egyesülő óriáscég vezetői egy viccből eredeztették a sztorit, senki se nevetett. Most viszont mindenki más kacag, főleg Martin Sorrell.

Tavaly kevés meghatározóbb hír volt a marketingvilágban, mint az Omnicom Group és a Publicis Groupe egyesülése. A bejelentés után itt szedtük össze a legfontosabb kérdéseinket. Meglepő módon idén tavaszig minden rendben is ment, még az általában szigorú versenyhivatalok is engedélyezték a két cég frigyét, példátlan piaci részesedést kínálva ezzel az új mammutnak.

Érzelmes jelenet, a vőlegény és az ara már az oltár előtt állnak, közel egy évnyi készülődés és szervezés után - aztán egyszerre rontanak ki a templomból, és mindketten a másikra kenik a kezdeményezést. A násznép egy része döbbenten hápog, a maradék pedig kárörvendően kuncog, és kijelentik, hogy ők már egy hete is hallottak ezt-azt pletykálni.

Igazából meg se próbálnánk kihámozni, hogy mi történt, a nyilatkozatok ugyanis erősen ellentmondóak. Néhány elhangzott magyarázat:

  • Az angliai adókedvezmények megszerzéséhez szükséges jogi lépések elhúzódtak, és nem sikerültek maradéktalanul
  • Nem tudtak megegyezni a vezetői pozíciók elosztásában
  • Maurice Lévy, a Publicis vezetője szerint az Omnicom nem tartotta tiszteletben az eredeti megállapodást
  • John Wren az Omnicom részéről a vállalati és kulturális különbségek feloldhatatlanságát hangsúlyozta

De inkább hallgassuk meg, hogy mit mond Sir Martin Sorrell, az egyesülés előtt (és most már utána is) a világ legnagyobb ügynökségi hálózatának, a WPP-nek a vezetője: "Ez az egyesülés egóból és érzelmi felindulásból született, hogy lelökje a WPP-t a kakasülőjéről, tekintve hogy vezetünk olyan szegmensekben mint a gyorsan növekvő piacok, a digitális vagy az adatszegmens. Maurice jól ismert gall sármja elcsábította John-t amikor azt mondta, hogy 'Ez mind a tiéd lehet', de aztán Maurice nem volt hajlandó feladni a hatalmából. Az egészből egy szappanopera lett."

Gyönyörű, százmillió dolláros szappanopera, tennénk hozzá. A leadkép a ReklámKlub grafikusának értelmezésében ábrázolja a szituációt, Sir Martin Sorrell-el a főszerepben.

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat