Szakmai szervezetek az internetadó ellen

Több reklám- és médiaipari szakmai szervezet tiltakozik közleményben az internetadó, és általánosan minden olyan jogszabálytervezet ellen, amely az internetes adatforgalom megdrágítását, ezáltal a digitális szolgáltatások igénybevételének szűkítését eredményezi.

„Mind az Országgyűlés honlapján megjelent, a távközlési adó kiszélesítését célzó jogszabályi rendelkezések, mind pedig az október 28-án benyújtott, az adóteher minimalizálását tartalmazó módosító javaslatok beláthatatlan következményekkel járnának közvetlenül az internet-szolgáltató vállalkozások, közvetetten a digitális szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, végső soron pedig a lakosság számára.

A digitális írástudás és az internet, valamint a rajta elérhető szolgáltatások készségszintű széleskörű használata évek óta kommunikált kormányzati cél. Az internet-szolgáltatók az elmúlt időszakban mindent megtettek azért, hogy a lakosság mind szélesebb körei élvezhessék a digitális világ által kínálat hatékonysági előnyöket, növelve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét.

Az internet-adó mindezen kedvező folyamatokkal teljesen ellentétes hatásokat generál, az internet-szolgáltatók számára beépíthetetlen költségként – végső soron a lakosságnak kell részt vállalnia az új adónem generálta terhekből.

Felsorolni is nehéz azokat a területeket, amelyeket az új adó károsan érintene: az internet-szolgáltatók egyértelmű és súlyos érintettségén túl az adóteher hátrányosan érintené az ilyen szolgáltatások fogyasztóit is – az egyetemeket, amelyek hallgatóik számára ingyenes internethozzáférést biztosítanak, a kis szolgáltató vállalatokat, amelyek nagy adatmennyiséget tartalmazó prezentációikat, ajánlataikat fájltovábbító szolgáltatásokkal teszik hozzáférhetővé ügyfeleiknek, bármely olyan céget, amely a távmunkát lehetővé téve távoli hozzáférést biztosít a dolgozóinak vagy felhő-alapú közös munkavégzést tesz lehetővé, és a közigazgatást, amelyben az elmúlt években (például az építésügyi eljárásokban) kifejezetten prioritásként kezelték az elektronikus ügyintézés mind szélesebb elterjedését. A fenti szolgáltatások megjelenése a fogyasztók számára elérhető piaci alternatívák körét bővíti, a gazdaság versenyképességét növeli.

Az adatforgalmat és így az internethasználatot, digitális írástudást, mint a vállalkozások és fogyasztók számára létfontosságú szolgáltatások alapját - az adóterhelés helyett - mindenki számára elérhetőbbé kell tenni, hozzájárulva ezzel nemzetgazdaságunk fejlődéséhez.”

A tiltakozó szervezetekDirekt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ)
Interactive Advertising Bureau Hungary (IAB Hungary)
Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ)
Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE)
Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME)
Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE)
Magyar Marketing Szövetség (MMSZ)
Magyar Reklámszövetség (MRSZ)
Piackutatók Magyarországi Szövetsége (PMSZ)
Piackutatók Társasága (PPT)
Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozat
Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org)

(via Kreatív, a nagykép pedig innen)

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat