Szerintetek sok lett a Man in the High Castle New York-i promója?

Tengelyhatalmi dizájnt kaptak a Times Square-i metrók.

Hamarosan startol az Amazon új sorozata, Philip K. Dick Man in the High Castle (Az ember a Fellegvárban) című disztópikus regénye alapján. A történet egy olyan alternatív idősíkon játszódik, ahol a Tengelyhatalmak – többek közt Japán és Németország – megnyerték a második világháborút, és Berlin-szerűen felosztották Észak-Amerikát.

A műsor promotálására az Amazon és az MTA (a New York-i BKK) átszínezett néhány központi metrókocsit, félig birodalmi sasos-amerikai, félig pedig felkelő napos-japán arculatúvá.

Bár konkrétan nem ábrázolnak egy önkényuralmi jelképet sem, az akció sokaknál kiverte a biztosítékot. Volt olyan utas is, aki elmondása szerint, nem tudott választani, hogy melyik ujjába harapjon, illetve hova üljön, ezért inkább a sasos oldal mellett döntött, mert nem bírta volna egész út alatt azt nézni. Az biztos, hogy médiafigyelem-felkeltésből ötös. 

via Business Insider, fotó: Gothamist

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat