Tejben fürdő pin-up lányok

Ezt a naptárat Kiszel Tünde is megirigyelhetné!

Egy Londonban munkálkodó fotós, Jaroslav Wieczorkiewicz sokkolta a napokban a világot, átlagosnak kicsit sem mondható naptárfotóival. A művész úgy döntött, hogy 2014-es kalendáriumát néhány hektoliter tejjel teszi ellenállhatatlanná, a csinos hölgyekről nem is beszélve. A fényképész már korábban is híres volt arról, hogy szívesen hagyja el komfort zónáját néhány lehengerlő fotográfia kedvéért.

Ez alkalommal úgy döntött, ötvözi a hagyományosat a felfoghatatlanul újjal és megörökített néhány gyönyörű tejben fürdő pin-up lányt. Főként a high speed technikával (egy villanásnyi pillanatot is képes megörökíteni) készült fotóiról volt ismert, ettől most sem szakadt el teljesen. Ahhoz ugyanis, hogy a negyvenes évek címlaplányaihoz hasonlóvá vált lányokat tejben sikerüljön lencsevégre kapni, hihetetlen gyorsaságra volt szükség, hiszen a folyadék nem sokáig marad a levegőben.  Bizony, a hölgyek nem hogy nem viseltek szinte semmit a fotózás alatt, de egy dézsányi tejjel is nyakon öntötték őket. Mivel a nekik csapódó tej kicsit sem volt ruhaformájú, komoly utómunkára volt szükség. Így történhetett az, hogy januártól decemberig minden kép körülbelül 100 másiknak a segítségével készült el. A legösszetettebb képrészletnek pedig közel 200 rétege van. A fotósorozat további érdekessége, hogy mindegyiket a világ különböző pontjain lőtték, olyan egyetemi előadásokon, amelyeket Jaroslav tartott. A teljes milky pin-up naptárat a következő hónapban mutatja be az alkotó Ausztráliában. Az aurumlight.com oldalon pedig hamarosan meg is rendelhetjük.

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat