Tévé? Rádió? Ugyan már!

A fiatalok inkább online fogyasztanak médiatartalmakat, derült ki az eNET és a HTE (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesülettel) közös áprilisi felméréséből.

A felmérésben három célkorosztály (18-29, 30-39 és a 40 felettiek) médiafogyasztási, illetve egyéb szokásait vizsgálták, amiből világosan látható, hogy bár nincsenek óriási generációs szakadékok, azért jócskán eltolódnak a hangsúlyok az egyes korcsoportoknál, különösen a fiataloknál.

A legfiatalabb generációknál abszolút elsőbbséget élvez az online világ, háttérbe szorítva a különböző hagyományos médiumokat, olyannyira, hogy mindössze a korcsoport kevesebb, mint fele néz rendszeresen tévét és csak elenyésző százalékban hallgatnak rádiót vagy vesznek a kezükbe nyomtatott sajtót. Ennek oka abban található meg, hogy leginkább személyre szabott és azonnal elérhető tartalmakat keresnek, erre pedig az online média sokkal alkalmasabb.

A fogyasztott tartalmakat tekintve, vezetnek a filmek és a zene, de emellett fontosak az ismeretterjesztéshez vagy életmódhoz kapcsolódó oldalak is. Külön érdekesség, hogy csak ennél a korcsoportnál jelentkezik számottevően az internethez, számítástechnikához köthető tartalmak iránti érdeklődés.

Bár rendszeresen látogatnak különböző hírportálokat (ezek között a legnépszerűbbek az Index, az Origo és a HVG) a legmeghatározóbb információforrás  -  és kommunikációs csatorna - szerepét átvette a közösségi média, azon belül is az egyeduralkodó Facebook, amin a 30 alatti korosztály 99%- regisztrált felhasználó.

Nem meglepő, hogy ezen a platformon megy a legerősebb verseny a figyelem megragadásáért és az információk megosztásáért. Klasszikusan erre valamilyen online nyereményjáték formájában próbálják ösztönözni a felhasználókat.

 A jelek szerint sikeresen, hiszen korosztálytól függetlenül az internethasználók 90%-a vett már részt ilyen nyereményjátékban legalább egyszer.  A nyeremények mellet motiváló erőként jelentkezik maga a részvétel vagy a vélemény kifejezésének lehetősége is. Az ilyenekben résztvevő huszonévesek számára meghatározó tényező, hogy a megosztott tartalom vicces vagy szórakoztató legyen és persze, hogy növelje a nyerési esélyeiket. A fiatalok egyharmada hajlandó megosztás vagy lájk segítségével értesítené az ismerőseit is a nyereményjátékokról, amibe az is belejátszik, hogy jelentős mértékben számít egy termék vagy szolgáltatás melletti kiállás, mint önkifejezés.

Ezzel szemben például hagyományos hírleveleket sokkal kisebb százalékban olvasnak a fiatalok, valószínűleg azért, mert rutinosabban szűrik ki az őket kevésbé érdeklő tartalmakat.

Nem meglepő, hogy szintén ebben a korosztályban hódítanak leginkább az okostelefonok. Az internethasználok 87%-a rendelkezik ilyen készülékkel 56%-uk pedig minden hónapban letölt legalább egy új applikációt, leggyakrabban valamilyen játékot, közösségi oldalhoz kapcsolódót vagy valamilyen zenéhez köthetőt. Az alkalmazás kiválasztásának fontos szempontja az ingyenesség, az esztétikus és átlátható kivitelezés.  Az, hogy az alkalmazás magyar nyelven is elérhető legyen, csak az idősebbeknél fontos tényező.

via eNET

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat