Ugyanaz az ember, hat teljesen különböző portré

Érdekes művészeti kísérlet a Canon tálalásában.

Mennyiben befolyásolják a fotóst a portréalanyról rendelkezésre álló információk? Hogyan alakítja ez a megszülető képet?

Ezekkel a kérdésekkel játszik el a Canon Australia legújabb, The Lab néven futó kampányának első, „Decoy” című darabja.

A videóhoz hat fotóművészt kértek fel, hogy készítsenek portét ugyanarról a férfiről úgy, hogy mindannyian merőben eltérő információt kaptak a fotózandó alanyról. Volt, akit úgy tájékoztattak, az illető egy elítélt, mást úgy, hogy halász, alkoholista, milliomos és így tovább.

Miután a képeket egymás mellé rakták, meggyőződhettek róla, hogy olyanok, mintha nem is ugyanarról az emberről készültek volna. A kísérlet bizonyítékként szolgál egyrészt arra, hogy kamera mögött álló személy percepciója mennyivel meghatározóbb, mint maga az eszköz (ez mondjuk nem meglepő, csak az, hogy ezt olyanok mutatják meg nekünk, akik fényképezőgépeket szeretnének eladni), másrészt pedig alapvetően elgoldolkodtathat mindenkit, hogy akár a mindennapi életünket mennyire befolyásolják saját prekoncepcióink.

A kampányt a Leo Burnett készítette és eddig több 2.2 milliós megtekintést hoztak vele össze kevesebb, mint egy hét alatt.

A The Lab további részei, újabb kísérletekkel még a hónapban várhatóak.

via lbbonline

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat