Újrapozícionál az AOL Angliában, sőt egyenesen a Facebookkal és a Google-lel is versenyezne

A „harmadik vezető digitális média” helyet lőtték be maguknak. Tulajdonképpen erre meg is van minden esélyük az új ügyvezető, Hamish Nicklin elmondása szerint.

A Verizon által nemrég, egész szép összegért megvásárolt AOL stratégiájának alapköve a „Culture and Code” ötlet, de hogy ne csak úgy lógjon a levegőben, nézzük meg mit jelent.

Jelenleg a Facebook és a Google a legnagyobb riválisuk reklámköltésben, akiknek 38 és 10 százalékos piaci részesedést tudhatnak magukénak az Egyesült Királyságban. Nicklin úgy gondolja, hogy a digitális médiavásárlás jelentősen szofisztikálódott, de a kreatívok és a fogyasztók kárára. Az AOL úgy látja magát a médiatervben, mint egy „one-stop shop” olyan kliensek számára, akik érdekeltek „az olyan fontos kulturális pillanatok, megalkotásában, amik egy hullámhosszon vannak a fogyasztókkal”.

„Az elmúlt néhány évben a kreatív énem a fejét verte a falba, és azt kérdezte: ez az? optimalizáljuk a vásárlást? Persze a klienseknek ebből sok jó származik, a fogyasztóknak viszont nem.

Az AOL-nak viszont úgy tűnik megvannak a forrásai, ahhoz, hogy ezen tényleg változtathassanak. Az egyik kártyájuk az eredeti tartalom.

Az, hogy van saját médiája, az AOL kezében tényleg ott a lehetőség, ezt tudják is jól, 2016-ban az originál kontentre is helyezik a hangsúlyt. Az AOL amerikai tartalomgyára kifogástalanul működik és olyan Emmyre is jelölt műsorokat tudhat magáénak, mint például a „Park Bench with Steve Buscemi”, vagy a „The Future Starts Here”. Tehetségek, webes tartalom, íratlan, és „köz-kész” (ez azt jelenti, hogy a tartalom egyben megosztható és releváns a társadalom számára is) – ezek a kulcsszavak, amiket Angliában is egyre többet fognak adaptálni.

Múlthéten az AOL U.K. bejelentette a harmadik sajátgyártású műsorát, egy dokumentum sorozatot a Game of Thrones színésznőjével, Sophie Turnerrel, #Powershift néven. A 10 részes sorozat azt hivatott feltárni, hogy a mai fiatalság hogyan használja fel a közösségi médiát pozitív változások elérésének céljából.

Másrészt ott az AOL saját újságja, a Huffington Post is, ahol az elmúlt fél évben 25 százalékkal bővítették a szerkesztői csapatot politika, nevelés és lifestyle témákban. Továbbá egyeztetéseket is folytattak a főszerkesztővel, hogy épp melyik típusú tartalom népszerű, és hogy miket övez leginkább érdeklődés, a jövőben pedig ezek mentén haladnának tovább.

És ami még szintén fontos, hogy ott van a technika is. Az AOL felelős a Microsoft az MSN, Xbox és Skype reklámok eladásáért is, ennek köszönhetően egy 120 fős Microsoft csapatot is átköltöztettek az irodába.

„Rengeteg játék van a dobozban, amit felhasználhatunk üzleti problémák megoldására. Ebben rejlik az erőnk. A Huffpo, Xbox, Kinnect, MSN, Skype együttesével nálunk van a „kultúra, a kód, a média és a tech is”. 

via Digiday

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat