Undercover Colors - körömlakk a nemi erőszak megelőzéséért

Az új lakk megváltoztatja a színét, ha randidroggal érintkezik. Dugd az ujjad a sörödbe.

Négy amerikai egyetemista, akik a North Carolina State University anyagtudományi és tervezési tanszékének hallgatói, úgy döntöttek, megpróbálják kikísérletezni a világ első randidrogra figyelmeztető körömlakkját. Ezek a lakkok Rohypnollal, Xanax-szal vagy GHB-val érintkezve elszíneződnek majd.

Az ötlet megvalósítása érdekében céget, és így márkát alapítottak, melyet Undercover Colors-ra kereszteltek. (Az „undercover” jelzővel illetik a titkos ügynököket, beépített embereket és kémeket az angol nyelvben, ezért választották.)

Első terméküket, a drogtól elszíneződő körömlakkot az alkotók szerint kényelmesen lehet majd használni, hiszen a nőknek nem lesz más tennivalójuk, amikor GHB-t szimatolnak, mint belemártani az ujjaikat az italukba.

Céljuk, hogy a továbbiakban is olyan termékeket dobjanak piacra, amelyek segítik a nőket a szexuális bántalmazás és zaklatás megelőzésében. Egy befektető már most annyira bízik az egyetemistákban, hogy százezer dollárral beszállt az üzletbe, sőt a csapat egy állami vállalkozói versenyen is nyert 11 250-et.

Az Undercover Colors csapata:

via Buzzfeed

ReklámKlub Impresszum Médiaajánlat